Az arany története

Latin neve: aurum, vegyjele: Au, atomsúlya: 196.2 Fajsúlya: 19.3. Olvadási hője: 1063Cfok. Az arany a világ legrégebben ismert nemes fémje. Szép sárga színű, a levegőn a fényét megtartja és ezért nagy becsben áll ősidők óta az ember szemében. A leginaktívabb elem egyike, mely az oxigénnel sem alacsony, sem magas hőmérsékleten nem egyesül. Azonban a bróm oldja, vagy ha sok szénsav van jelen és a lúgos cianidoldat is. A színe és súlya mellett még a nyújthatósága, a könnyen megmunkálhatósága is sok szerepet játszott abban, hogy az emberiség legértékesebb féme lett.

A rézzel és ezüsttel összekeverve, a nyújthatósága megmarad, de jelentősen megnövelhető a keménysége és kopásállósága, továbbá alacsony hőmérsékleten forrasztható! Vizsgáljuk meg az arany hatását az emberre és a környezetre. Az arany nem létszükségleteket elégít ki, környezetvédelmi-emberi társadalmi szempontból csak a romboló hatását fejtette ki. Az arany miatt rengeteg ember szenvedett és halt meg. Az arany utáni hajsza néha olyan méreteket öltött, hogy népeket irtottak ki vagy döntöttek rabszolgasorsba. Az El Dorado keresése is sok embert esztelen kalandra vitt, sokat embertelenül megkínoztak abban a reményben, hogy kicsikarják belőlük a nagy titkot. Egyetlen jó hatása volt a hajszának, hogy nélküle talán nem fedezték volna fel Amerikát. El Dorado:-az arany országa, ahol a legenda szerint annak az országnak a királya minden reggel illatos olajokban fürdött meg és utána aranyporral szóratta be testét.

A Maják, az Inkák, mind áldozatul estek az európai civilizáció arany utáni mohóságának. Tönkre tették a folyók medrét, a sok vízhez kötődő állatok életterét leszűkítették, az aranymosók arzénnel, higannyal, a bányászat pedig cianidokkal szennyezte a folyók vizét. Ezen kívül rengeteg földet mozgattak meg, hegyeket hordtak el, tájak arculatát változtatták meg drámai módon mindörökre, pár kiló arany nyereség reményében. És ez így van napjainkban is!

Az elején már említettem, hogy könnyű megmunkálhatósága, szép színe és az ismert kémiai tulajdonságai miatt lett közkedvelt. Kezdetben, mint ékesítő eszköz, ruhakapcsokat, csatokat készítettek. Utána már testszépítő, ékesítő eszköze lett az emberiségnek. Birtoklása társadalmi rangot adott. Teret hódított, mint fizetési eszköz is, sőt a legnagyobb értékű fizetési eszközként került forgalomba. Persze nem mindenki által hozzáférhetően. Mert az arany másik rossz tulajdonsága, hogy az emberiséget társadalmi rétegekre bontotta és nem mindig igazságosan!

Mint fizetési eszköz, az első aranypénzt időszámításunk előtt a XVII században az egyiptomiak verték. Azonban a valódi kereskedelmi jelentősége a görögök által terjed el az i.e. VII században. A forgalomban az aranypénz nagyon kopott és ez a súlyának és értékének veszteséget okozott, ezért alkalmakként kevésbé értékes fémekkel helyettesítették az aranyat. Ezüsttel, rézzel, bronzzal vagy az aranyat keverték egyéb színesfémmel. A hamisítók is sok aranypénzt vertek, mely tartalmazott ugyan aranyat, de a hamisítók haszna mégis az volt belőle, hogy csak sokkal kevesebb mértékben, mint az eredeti pénzverdéből kijött pénznek. Ám forgalomba, mint teljes értékű aranypénz került. A bankok megjelenésével egy bank akkor volt hitelképes, erős, megbízható, ha páncéltermében kellő mennyiségű aranykészletet halmozott fel tőke gyanánt. Egy ország gazdagságát is a felhalmozott aranykészlete alapján ítélik meg. Ám az arany még más területeken is teret hódított. Az egészségügy például egyes gyógyszerkészítményeibe is belekeveri, illetve emberi testbe ültetik, esetleg fogak pótlására használják. Az elektronikaipar is felhasználja főleg villamos érintkezők, termoelemek vagy híradástechnikai eszközök gyártása révén.

És most nézzük meg, honnan és hogyan jutott az emberiség az aranyhoz.

Az arany bányászatával már a neolitikumban is foglalkoztak. Ilyen korai bányát fedeztek fel, mely két méter széles, és nagyjából tíz méter mély aknából valamint a telepig vágott vágatokból áll. Egyszerű szerszámokkal dolgoztak, például szarvasagancsból készített csákányféleséggel és nagyobb állat lapocka csontjából készített lapátot használtak. A szervezett bányászatról a legelső írást Egyiptomban fedezték fel, amely i.e. 3000 tájában íródott. A föld alatti bányászat nehéz és veszélyes volt, kezdetleges eszközökkel kellett az embernek a sok földet megmunkálnia, kitermelnie. Az ókorban a földalatti munkát leginkább rabszolgákkal végeztették el, legtöbbször csupán a napi élelmiszeradagjuk fejében. Aki viszont oda lekerült, az már többet nem látta meg a fenti világot. Legtöbbször ott pusztult el nyomorultul a bánya sötétjében. A bányászat elterjedésében nagy szerepe volt a rómaiaknak. Ők terjesztették el Európában és Észak-Afrikában. A birodalom bukása után is folytatódott a bányászat. A későbbi korokban a bányászok egyre képzettebbek lettek, a hivatás apáról fiúra szállt. De még mindig veszélyes és korai halált okozó szakma volt.

A bányászás általában emberi erővel történt, de esetenként állati erőt is felhasználtak. De hosszú évszázadokon át a csákány, a lapát, a hátra köthető vesszőkosár, amikor lehetőség volt rá, kis termetű szamarat is befogták az anyaggal megtöltött szállítóeszköz elé. A mélyebb tárnákból előbb kosarakkal húzták ki az anyagot, majd egyre erősebb és jobb felvonókat készítettek, így növelve a kitermelt anyag felszínre hozásának hatékonyságát. Az 1700-as években megjelenő gőzgépek újabb lendületet adtak a bányászatnak. Sok esetben megkönnyítette a gőzgép az ember vagy állat munkáját. Az 1900-as évektől kezdődően a bányászatot fokozatosan gépesítették. Viszont a bányászat modernizálása, automatizálása nem egyszerű feladat, éppen a bánya szerteágazó volta miatt.

Az arany kitermelése többféle. Legelőbb is az aranytartalmú kőzetek szétmállása révén a kiszabadult aranyszemcsék a föld eróziója révén a folyók és patakok medrébe kerültek, ahol súlyuk miatt a mederbe ágyazódtak. Erre jött rá az ember és alkalmazta a vízmosásos módszert. 45 fokos szögbe favályút állítottak fel, melynek a fenekén rovátkák voltak belevésve. A felső részébe tették a mederből kilapátolt fövenyt, iszapot esetenként homokot és arra vizet csorgatva az lemosta a könnyebb anyagokat és a nehezebb szemcsék meg fennakadtak a rovátkákban, ahonnan kikaparva egy úgynevezett szerkébe tették, ami nem volt más, mint egy kúpos tál. A tálba ismét vizet tettek és összekeverték az anyaggal, majd jól megpörgették a tálat. A nehéz szemcsék a tál aljában maradtak, míg a többi anyag kisodródott a tálból. A tál aljában maradt anyagot összekaparva máris megkapták az aranyszemcséket, esetleg a nagyobbacska aranyrögöket. Más helyen a favályú aljába filcet tettek és annak bolyhaiban fennmaradt az aranyszemcse. Időnként a filcet kimosták. Az így nyert anyaghoz higanyt kevertek ami által amalgám agyagot nyertek. A higanyt hevítéssel vagy gőzölögtetéssel elpárologtatták és a vissza maradó aranyat már csak megmunkálni kellett. Viszont a higanygőz nagyon mérgező és bizony gyakran fordultak elő balesetek.

Az ókori Rómában az aranytartalmú kőzetet összemorzsolták és tüskés ágakat összepréselve, azon keresztülmosták. Az ágak közt fennmaradó aranyszemcséket óvatosan leszedték. Az 1880-as években jöttek rá, hogy a lúgos cianid oldatban levegő jelenlétében az arany feloldódik, és ha cinket adnak hozzá, az kicsapja az aranyat. Ám a cián köztudottan nagyon mérgező vegyület. És ahol alkalmazták, ott a környéken élő állat vagy növény nem maradt. De a búsás haszon reményében ki törődött akkor ilyen aprócska dologgal? A külszíni bányászat természetromboló voltát már említettem.

Még felvetődött a tenger vízéből kinyerhető arany, ám az már utópisztikusnak tűnt, mivel nem igen gazdaságos. Leginkább arra fordítottak figyelmet, hogy a tenger vizéből nyert só kiválásánál csapódik-e le arany, és ha igen, akkor mekkora mennyiségben?

De nézzük csak meg, hogy a Fekete tenger esetében mennyire lenne hatásos aranyat nyerni? A tenger vízéből tonnánként csak tizenöt milligramm arany nyerhető ki. Tehát ha 30 millió tonna vizet párologtatnának el, akkor is csak 450 kg aranyat nyernének. És annyi vízmennyiséget elpárologtatni idő és helyigényes. Hát nem túl biztató. Próbáltak aranyat nyerni máshonnan is. Rájöttek, hogy egyes növények is képesek a talajból felvenni az aranyat, ám végül rájöttek, ez sem biztató és csekélyke hasznot hoz. Még egy érdekes módja van az arany előállításának. Egy szokatlan baktérium, a Thiobacillus ferrooxidans. Ez a baktérium lebontja a szulfidérceket és az aranyat felszabadítja. Ám ez sem a gyors meggazdagodni vágyók álma. Nos, ez rövid kirándulás után még térjünk vissza a bányákhoz. Európában a legrégibb aranybánya Tházosz szigetén volt. A selmeczi és körmöczbányai aranylelőhelyek sem ismeretlenek a magyar ember számára és Erdélyben is vannak jelentős aranybányák. A Dél-Afrika-i Carletonvillben levő Western Deep Levels aranybánya 3,7 kilométernél is   nagyobb mélységével., a világ legmélyebb bányája. De jelentős aranybányák vannak Oroszországban, Ausztráliában, Dél-Amerikában is. Még érdemes megemlíteni a megszállott alkimistákat, akik sem időt, sem pénzt nem kímélve igyekeztek megfejteni az aranygyártás titkát. Nos, mondanom sem kell, hogy kevés sikerrel. Azaz mégis voltak sikerek: néha híre ment egy-egy esetnek, hogy valakinek megvan a recept, ám az csalással és szemfényvesztéssel csapta be a hiszékeny embert, aki kemény aranyakat fizetett a recept kizárólagos használatáért. Majd utána bottal üthette a kémikus nyomát.

Hadd említsek meg pár esetet. II. Rudolf császár is inkább a bölcsek kövét kereste és az aranycsinálás tudományát, mint az állam ügyes bajos dolgaival foglalkozott volna. A XVI-XVII. században Firenze volt az alkimisták központja. Itt jelent meg egy nap egy Erdélyi Dániel nevű alak, aki orvosnak adta ki magát. Elmondta, hogy a birtokában van egy ,,usifur,, nevezetű, minden betegség ellen hatásos, ráadásul aranycsinálásra is alkalmas csodaszer. Híre jutott az akkor Medici uralkodó, I. Cosimo (1537-1574) fülébe is. Magához hívatta Erdélyit, aki olyan meggyőzően ecsetelte a csodaszer előnyeit, hogy a receptért nem kevesebb, mint 20 ezer aranydukátot kapott. Végül Cosimo azt sajnálta, hogy az állítólagos doktornak sürgős dolga akadt Párizsban. Egy másik magyar is, Pápaffy Mihály is csalt, hamisított és hiteleket vett fel, majd tűnt el nyomtalanul.

Hát így lehetett az alkimiával aranyat csinálni. De ne ítéljük el őket szigorúan, mert miközben keresték a bölcsek kövét vagy az aranycsinálás tudományát, sok más anyagot fedeztek fel a világ számára, például a foszfort, a kénsavat, salétromsavat és a porcelángyártást, (Böttger-1707-ben) Hát ez volt nagyvonalakban az ,,auri sacra fames,, vagy másképpen az arany utáni átkozott hajsza rövid története.

Remélem, élvezte az olvasó a kirándulást, a sok szenvedést, bánatot, néha örömöt, boldogságot, jólétet biztosító sárga fém körül, és részben kielégítette igényét e rövid írás egy annyit átkozott, de még inkább annyira áhított fém, az arany története. Az emberek manapság is szívesen vásárolnak arany ékszereket különféle alkalmakra, mint gyerek keresztelésekor:- ha fiú, akkor nyakláncot illik adni, ha lány a gyerek, akkor egy pár fülbevaló dukál. Vagy egy szerelmes férfi, ha teheti, szívesen szerez boldog meglepetést arany ékszerrel kedvesének. És ugyebár házasságkötésnek is az arany karikagyűrű a világon általánosan elfogadott jelképe. Annak tudatában, hogy mennyi szenvedést és kárt okoz is az arany kitermelése, megmunkálása és megszerzése, ha tehetjük, akkor használjuk és örvendezzünk szépségének, értékének.